Johnny's Playground

Az előző videó dala. Nagyon nagy.

akkor ez minden bizonnyal az. Gyönyörű fényképezés, csodálatos bujaság és kíméletlenül erős soul zene tarkítja ezt az alábbi videót. Egészen egyszerűen minden kockája zseniális ennek a Diora Baird-reklámfilmnek.

Ha nem a Ray Ban: Wayfarer lenne a favoritom szemüvegből, akkor minden bizonnyal az Oliver Peoples-t választanám. Gyönyörűek ezek a szemüvegek. (Persze, ez amolyan szubjektív dolog, viszont nekem tényleg nagyon tetszenek.)

Daddy B

NDG Sun

Remek dal, ma találtam. Valami rockbanda csinálta, de ez egy kifejezetten lassú szerzeményük. Jézus pedig nem tudom, hogy hogyan kerül a videóba. :)

Azt hiszem, ma új fogalmat találtam ki és ez pedig nem más, mint az EP-szkepticizmus¹. Nem összekeverendő az EU-szkepticizmussal, mert az teljesen mást jelent.

Az EP-szkeptikus ember ugyanis nem utasítja el a "nemzetek Európája" illúzióját és nem zárkózik el attól, hogy a tagországok sokféleségüket közösbe adva (megőrizve saját identitásukat!) egy erős egységet alkossanak.

az EP-szkeptikus ember kizárólag csak a jelenlegi európai politikai konstrukciót ignorálja következetesen, amely egyértelműen és jól láthatóan a Goldman and Sachs, valamint a világot vezető multi- és transznacionális vállalatok érdekeit képviseli a helyi "bennszülött társadalmak" rovására.

Továbbá,

az EP-szkeptikus ember nem kedveli a szélsőséges Daniel-Cohn Benditet és társait, valamint az általa meghirdetett Európát, amelyet szintén erre a pénzügyi bűncselekményre építenének.

az EP-szkeptikus ember a végletekig Európa-szimpatizáns, ám menthetetlenül antiglobalista és ebből következően "lokalista" is. Szereti, ha minden nép megőrzi szuverenitását és identitását, ám ugyanakkor az is nagyon kedvére való, ha ezek a népek szorosan együttműködve ismerik meg egymás kultúráját. (Természetesen mindezt a kölcsönös tisztelet jegyében.)

az EP-szkeptikus ember nem szereti, ha az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz egyes tagországokkal szemben, pláne olyan kérdésekben, amelyekhez a világon semmi közük nincsen. (Lásd: saját nemzeti Alaptörvény és/vagy Médiatörvény)

az EP-szkeptikus ember nem szereti a monolitikusan irányított, láthatatlan tulajdonosokkal bíró Európai Központi Bankrendszert sem, amely szoros szövetséget kötve az IMF-fel és a kötvénypiacokkal, kedvükre szórakozgatnak egy-egy tagország kockázati felárával, ezzel is sújtva az adott ország költségvetését. (CDS). =nem is beszélve arról, hogy ezzel a technikával bármilyen támogatottságú, demokratikusan megválasztott kormányt meg tudnak buktatni akkor és úgy, ahogyan csak akarnak.

az EP-szkeptikus ember szereti és támogatja azokat a kormányokat, amelyek ezzel a politikai/pénzügyi diktatúrával szembe mernek menni és harcolnak ellenük a végsőkig.

Az EP-szkeptikus ember humanista, szociálisan érzékeny, hisz egyfajta európai szakralitásban és elutasít mindenféle szélsőséget, legyen az éppen szélsőjobbos politikai fasizmus, vagy éppen neoliberális pénzügyi fasizmus.

az EP-szkeptikus ember szurkol az összes európai népnek, hogy sikerüljön kivetnie magából ezt a szánalmas rákfenét és az utolsó pillanatáig küzdeni fog ellene és az európai emberek szabadságáért.

az EP-szkeptikus ember többé-kevésbé pacifista, ám nem habozik megfogni az ostort, ha a kufárokat kell kiverni a templomból...

¹Európa Parlament | De egyébként ide értendő még az Európai Bizottság és minden más szervezet is, amely az EP-ből eredeztethető.

A Dazed Digitalon botlottam bele Gordon Douglas alkotásaiba és azonnal az Enter The Void című film ugrott be róluk.

Elolvasom »

Ryan McGinley embereket szokott fotózni állatokkal mindenféle pózokban és helyzetekben. Erre lehet nézelődni nála.

Elolvasom »

Azt gondolom, hogy eléggé furcsára sikerültek az új dalok. Bár, mondjuk az Animal Collectivetől ez már nem is meglepő annyira.

De addig még van egy kis idő, hiszen a pusztítás még összefogva sem annyi, mint Ő egymagaként.

Az adatok az elmúlt 50 évre vonatkoznak.

Nem is tudom, hogy mi van velem ma délelőtt, de már legalább egy órája a Parklife-ot dúdolom, pedig egy elképesztően unalmas dal és csak az eleje ütős. (Bár lehet, hogy pont ezért hallgatom...)

Egyébként idén 18 éves ez a szám... Hogy megy az idő? :o

A SOME magazinnak csinált néhány képet. Például ez az egyik.

Bele sem merek gondolni, hogy micsoda energia lehet ezekben a sziklákban. Csak sétálnék itt a patakban és közben körülvenne a belőlük áradó erő, a mindenség alakformáló ős-ereje. Hihetetlen lenne. Egyébként meg, gyerekkori álmaim közé tartozik, hogy egyszer ihassak olyan édesvízből, amely ilyen sziklák oldalán csorgadozik lefelé a mohákon.

Az ember hajlamos azt hinni itt a "civilizációban", hogy mindene megvan, pedig hát éppen ellenkezőleg. Sajnos, semmink sincsen...

A kicsit gyengécske előző két korong után most végre új lemezzel rukkolt elő Anton Newcombe, és zseniális zenekara a The Brian Jonestown Massacre. A lemezen található dalok hangzása ugyan újszerű és illeszkedik is kicsit a mai alteros trendekhez, ugyanakkor az is igaz rá, hogy tagadhatatlanul hordozza magában azt a fajta érzületet, amelyet a Who Killed Sgt. Pepper? és a My Bloody Underground egyáltalán nem képviselt annak idején. (Csak nyomokban!) Úgy gondolom, hogy egy ennyire jó és különleges album összehozása szinte rutinmunka lenne Antonnak, így nem is igazán értem, hogy miért is nem árasztja el a zenei életet évente egy-egy ilyen remekművel... simán megtehetné...

Emiatt aztán kicsit most neheztelek is rá, miközben azért totálisan egyértelmű átéléssel hallgatom legújabb dolgozatát, amely jelen pillanatban éppen egy utópisztikusan neohippi/pszeudowoodstock-i hangulatot varázsolt a lakásba, ahol éppen újrapozicionálom az 1969-es évet...

Köszönöm, The BJM!

I Wanna Hold your other Hand | link

meghallgatom! | link

Oké, helló! Ez itt a tavasz legvidámabb dala. (Pedig a szövege teljesen más!) Egyszerűen mester ez a faszi.

Most sincsen nála fegyver, sajnos már a múltkor sem volt...

VIA

Elolvasom »

A filmről szóló recenziómat a Média Viagra blogon lehet elolvasni.

Gyönyörűen fényképezett rövidfilm egy lányról, aki kicsit összezavarodott miután a pasasa megkérte a kezét. Kellett neki egy kis szünet.

Mielőtt piálni indulnék a barátaimmal, előtte kicsit ábrándozom a híres-neves LA-hangulatról. Miért is ne tenném?

Nem tudod, hogy mitől vannak a horror filmekben azok a furcsa, sejtelmes zajok és zörejek? Hát, akkor majd ebből a videóból megtudod. Egy waterphone nevű hangszer csinálja mindet. Hihetetlen jó!

Négy amerikai elnök, vagyis négy halott amerikai elnök. Tudásuknál, hazafiságuknál és politikai elkötelezettségüknél már csak egyetlen nagyobb közös tulajdonságuk van, az pedig az, hogy ők mind a négyen gyilkosság áldozatai lettek a többi elnök természetes és/vagy betegség általi halálával szemben. Ezt a négy elnököt ugyanis hidegvérrel és különös kegyetlenséggel mészárolták le 'magányos ámokfutók', akik az eset után maguk is szintén többé-kevésbé gyilkosság áldozatai lettek. De vajon miért támadott mindegyikre egy-egy magányos őrült? Miért gyilkolta meg őket ad hoc módon valaki csak úgy? Talán mert összerúgták a port a maffiával, ahogyan azt John F. Kennedyvel kapcsolatban mondták később? Vagy talán csak azért, mert az illető őrült gyilkos pusztán anarchista törekvéseit akarta megvalósítani, mint William McKinley esetében? Nem hinném, hogy ezek közül bármelyik is igaz lenne...

Elolvasom »